Esélynap 2017

A Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnáziuma ebben a tanévben is megrendezte a tanulók érzékenyítését célzó esélynapot 2017. november 15-én, szerdán.
Az érintettek köre a kilencedikes évfolyam minden osztálya. A végzős tanulók érzékenyítési programjának részeként ezen a napon az Egyenlő Bánásmód Hatóság is bemutatkozott.

Az érzékenyítés során kilencedikes tanulóink megismerhették a mozgásukban korlátozottak, az érzékszervi fogyatékkal élők közül a látássérültek és a hallássérültek, valamint a szellemi fogyatékossággal élők életének nehézségeit és lehetőségeit. Fontosnak tartjuk, hogy tudatosuljon, nincs az a nehézség, amivel ne lehetne együtt élni.

Mivel évek óta ebben a rendszerben szervezzük az érzékenyítő órákat – és mindig novemberben – a különleges készülődésből, a teremcserékből, a kedves és már ismerős vendégek fogadásából a felsőbb évfolyamos tanulóinknak van alkalmuk emlékezni a saját kilencedikes korukban átélt élményekre, foglalkozásokra. Az érzékenyítő órák napján és még utána pár napig kicsit csendesebb az iskola, mint máskor. Szükségesek ezek a gondolatébresztő alkalmak ahhoz, hogy jobban megbecsülje minden ép – vagy csak kisebb fogyatékkal élő – tanuló azt a szerencsét, hogy nem róla szól az előadás, hanem neki.

Leave a Reply