Alapítvány

  • István Alapítvány

Az alapítványunk 1991-ben jött létre az iskolai oktatás feltételeinek javítására, a tanórán kívüli különböző tevékenységek támogatására. Megkapta a közhasznú jogállást, amelyet 2015-ben meg is erősített.

Bevételünk kizárólag adományokból és támogatásokból áll. Az adó 1 % felajánlás mellett több esetben sikerült pályázati támogatást is elnyernünk.

Az alapítvány immár 30 éve támogatja a jó tanuló diákokat ösztöndíj formájában, valamint különböző versenyek nevezési költségeihez való hozzájárulásával.

Aktív szerepet vállal ugyanakkor a gólyatábor, valamint a tanulók részére meghirdetett különféle kirándulások megszervezésében is. Az iskola kisebb eszközszükségleteinek beszerzésében is szívesen vállalunk szerepet.

Az alapítvány munkáját mindenki ingyen, társadalmi munkában segíti.

Bízunk benne, hogy céljainkat megismerve Önt is támogatóink sorában tudhatjuk.
Az alapítvány adószáma: 19096809-1-07.

Köszönettel:
Mohácsi Ildikó
az I. István Alapítvány kuratóriumának elnöke